EFOP-1.2.12-17-2017-00008

Rólunk

A Manna Alapítványt 2003-ban jött létre, kulturális, valamint környezetvédelmi projektek szervezésre, végrehajtására.

Kulturális Projektek

Az elmúlt 14 év során az Alapítvány számos, az alaptevékenységéhez kapcsolódó programot hajtott végre: Hosszú éveken keresztül támogatta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóit – a Mome – Line Kft-vel együttműködve – lehetőséget biztosított a hallgatók számára, hogy valós, megrendelői környezetben kipróbálva magukat az alkalmazott művészeti alkotásokat a való életben is hasznosíthassák, értékesíthessék.

Számos – elsősorban a Műcsarnokhoz kötődő művészeti projekt generálásában és kivitelezésében vett részt. Ezen projektek jelentős hányada – az egyes művészeti alkotások elkészítése mellett, túlnyomó többségében hátrányos helyzetű – jórészt roma fiatal – művészetpedagógiai képzését az alkotásba való bevonását biztosította.

Öko-projektek

A környezetbarát és környezettudatos életmód alapértékké emelését szolgáló projektek megvalósítása során szervezetünk elsősorban általános iskolás, kisebb részben középiskolás korú gyermekek számára szervezett több napos workshopok szervezésében és lebonyolításában vett részt. A programok célja minden esetben egy-egy tematika köré szerveződő több napos elvonulás volt, ahol a kiválasztott témát (fenntartható háztáji gazdálkodás, hagyományos és alternatív építkezési formák alkalmazása, szelektív hulladékgyűjtés és hulladékgazdálkodás, stb.) jártak körül szakemberek segítségével.

A felhalmozott ismereteket az egyéni invenciókat beépítve a résztvevő gyerekek 20 – 25 perces, utólag közösségi video megosztó site-okon publikált kisfilmek keretein belül prezentálták. A táborok célja egyrészt az adott tematika mind szélesebb körű megismerése, másrészt a video készítés, vágás, montírozás és publikálás technikájának elsajátítása volt.

Gyerekprogramok, Táborok – együttműködések

Korábbi, személyes kapcsolatnak köszönhetően kezdtünk el együtt dolgozni a Pécs melletti Pogányban működő Zsályaliget Élményparkkal. A baranyai kistelepülésen 2015 decemberében nyílt szabadidő központban többek között modern, hagyományos és népi játékokat felvonultató játszóterek, interaktív ökológiai tanösvény, számtalan sportolási lehetőség, agrárfarm, nomád állatkert, drótkötélpálya, gokart várja az érdeklődőket. A Zsályaligettel együttműködve 2016-tól szervezünk táborokat, tematikus kirándulásokat, szórakoztató és ismeretterjesztő programokat elsősorban az általános iskolás gyerekek számára.

A Zsályaligettel együttműködésben többek között a következő programokat valósítjuk meg:

  • Közlekedésbiztonsági bicikli program:
    A gyermekek gyakorlati és elméleti oktatáson vesznek részt és tanulják meg a biztonságos közlekedés alapjait. Akadálypályákon fejlesztjük mozgásukat és reflexüket. Célunk, hogy népszerűsítsük a kerékpár és egyéb kétkerekű eszközök biztonságos használatát.
  • Irodalmi hősök nyomában:
    Interaktív kalandjáték választhatóan Ludas Matyi vagy János vitéz alakjaival. A gyerekek a kaland során belebújhatnak a mesehősök bőrébe, átélve életútjukat emocionálisan és szellemileg is közelebb kerülve a hőshöz. A mesei helyszínek megelevenedése és a mű feldolgozásához kapcsolódó alkotó-fejlesztő próbatételek nemcsak a mű saját élményű átélését, hanem pozitív élményszerzést tesz lehetővé. A kalandjátékot tananyagba illeszkedően terveztük, mivel az iskolai oktatással együtt komplexebb módot nyújt a diákok számára az irodalmi művekben való elmélyülésre
  • Erdei rejtelmek:
    A gyerekekmegismerkednek a természet élővilágával, tápláléklánc és a természeti folyamatok, körforgás összefüggéseivel játékos, interaktív formában. Az élménypedagógia módszertanára építve tapasztalati úton, megfigyelésekkel, mérésekkel, érzékszerveken keresztül merülhetnek el a természet világában. Az élményszerzésen túl a foglalkozás során a gyerekek kompetenciái fejlődnek, természeti ismeretei bővülnek, a természet szeretete erősödik bennük. A program összeállítása követi az évszakok változásait, elősegítve a természet körforgásának megismerését, s a természet rendjéhez való kapcsolódást.
  • Állati rejtelmek: Az állattartás történetisége, az állat-ember viszonyának alakulása, a régi pásztori életvitel megjelenítése napjainkig mesés köntösbe bújtatva.
  • Egészséges táplálkozás: Csapatmunkával,interaktív formában beszélgetünk az egészségről pro és kontra, az ételek tápanyagairól való tudást szemléltető módon mélyítjük el, az egyéni felelősséget és a tudatos választást hangsúlyozva.
  • Környezetvédelmi foglalkozás: Környezeti nevelés keretében a gyerekek figyelmét a természeti értékekre irányítjuk, megőrzésük érdekében az egyéni felelősséget erősítjük hétköznapi példákon keresztül. A parkban szelektív hulladékgyűjtés, megújuló energiaforrások és az energiafogyasztást jelző interaktív tábla demonstrálja és teszi élvezetessé az oktatást.
  • Vizi élővilág:A víz élővilágát bemutató foglalkozás során életkornak megfelelően ismerkedhetnek meg a vízi élőlényekkel, vízkörforgás folyamataival. A park környezetében megfigyelhető a forrás, patak és tavi élővilág. A gyerekek a foglalkozás során tutajt építhetnek, és izgalmas kvízjátékban lehet részük. A játék során szórakozva mélyítik el a vízi világgal kapcsolatos ismereteket és izgalmas élményekkel gazdagodnak az akadálypályás vetélkedő alatt.
  • Madarak világa – ismeretterjesztő túra: A levegő állatait bemutató foglalkozás során a gyerekek megismerkedhetnek a madarak fajtáival, a nádasban épült madárlesrőlmegfigyelhetőek a madárhangok, s megtapasztalhatják a madarak megfigyelésének körülményeit. A Magyar Madártani Egyesület által kijelölt tanösvényen haladva a gyerekek ismereteiket bővítve sétálhatnak be a madarak birodalmába.
  • Vezetett biciklitúra (4 -12 km):Különböző méretű kerékpárokat és a szükséges biztonsági felszerelést biztosítjuk, a táv és a túra igény szerint alakítható (max. 20 fő)
  • Zsályaliget sportolimpia: A különböző sportágak (foci, röplabda, petanque, teqball, lábtengó, népi játékok) számára kialakított sportpályákon kerül megrendezésre az olimpia
  • Erdei kincskereső:
    A természet összefüggéseit bemutató izgalmas, gondolkodtató, próbák elé állító kalandjáték kiscsoportban önálló menetrenddel
  • Nádas kaland:
    A természetben töltött aktív kikapcsolódás egy izgalmas történetbe ágyazott kalandjáték során olyan élményeket nyújt a résztvevőknek, mely során az egymásra figyelés, kooperálás, kreativitás, ügyesség elengedhetetlen. A kaland bővelkedik sokszínű próbatételekben és a jó hangulatról gondoskodó elemekben. A programot negyedik osztálytól ajánljuk az iskolás korosztály számára.