EFOP-1.2.12-17-2017-00008

Montessori kalauz szülőknek gyerekekről

montessori-kalauz-szuloknek-3

Mióta ilyen sikeresek lettek a blogon a Montessori bejegyzések, sok olyan kérdést kaptam, hogy szerintem milyen is egy Montessori szülő. Hogyan lehet a mindennapi életbe is becsempészni egy kis Montessorit?

Íme néhány jó tanács szülőknek, akik szeretnének kicsit “montessorisabban” nevelni…

Ne csinálj meg helyette olyan dolgokat, amikről ő azt gondolja, hogy egyedül is meg tudja csinálni! – Még akkor sem, ha te úgy gondolod, hogy nem tudja majd. Ha mindig kiveszed a kezéből a dolgokat segítő szándékkal, akkor egy idő után feladja az önálló próbálkozást. Az a percepció alakul ki benne, hogy nem bízol benne, hogy meg tudja csinálni és hogy rosszul csinálni nem szabad dolgokat. A próbálkozások mind-mind közelebb viszik őt ahhoz, hogy végül sikeresen megoldja a feladatot, mindegyikből tanulni fog valamennyit.

Ne csak magyarázz – Vonj be minden érzéket! Ahelyett, hogy csak elmagyaráznál a gyerkőcnek valamit, próbáld meg minél látványosabban bemutatni, hogy miről beszélsz. Például, ha a Naprendszerről mesélsz neki, akkor az is jó, ha csináltok kis gyurmalabdákat és azzal érzékelteted, hogy hogyan helyezkednek el és mekkorák egymáshoz képest. Fogja meg, nézegesse meg…így még jobban rögzül a tudás. Vagy például a számoknál is sokkal szemléletesebb, ha a már emlegetett rudakkal vagy pici orsókkal, egyéb tárgyakkal érzékeltetjük a mennyiségeket. Maria Montessori hitvallása az volt, hogy minél több érzékszervet be kellene vonni a tanuláshoz, mint ahogy a babák ösztönösen a szájukba vesznek mindent, ezen keresztül is jobban megismerve a világot.

 

Figyeld a gyerkőc jelzéseit! – A szülők sokszor szeretnek a saját és nem a gyerekeik preferenciái szerint válogatni tevékenységeket, játékokat, pedig a gyerekek hihetetlen ösztönösséggel csinálnak és tanulnak meg dolgokat, haladnak a “tudásanyaggal”. Próbáld meg megfigyelni, hogy mi érdekli éppen a gyerekedet és próbálj meg olyan környezetet teremteni, ami támogatja ezt. Ha éppen azt a korszakát éli, hogy imád a bútorokra mászni, akkor próbálj meg neki olyan lehetőségeket biztosítani, hogy mászhasson, de ne a könyvespolcot borítsa magára…  Ha rajzolni szeret, akkor legyen mindig kéznél papír és ceruza. A könyvesboltban hallottam pár hónapja egy anyukát és a kislányát veszekedni, hogy milyen mesekönyvet vegyenek. Nem arról volt szó, hogy a kislány valamilyen a korának egyáltalán nem megfelelő borzadályt szeretett volna megvetetni, egyszerűen az anyuka másik könyvet talált jobban fejlesztőnek. Végül elmentek a kasszához és megvették, amit az anyuka választott. Mi fog történni? A kislány ahelyett, hogy nagy boldogsággal forgatná a mesekönyvet, amit választott magának, vegyes érzelmekkel fogja hallgatni, ahogy az anyukája mesél neki. Ahelyett, hogy jobban megszerettette volna az anyuka az olvasást, hátravetette kicsit a folyamatot. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindent meg kell venni, amit a gyerek kiválaszt magának, de amikor lehetséges, meg kell neki hagyni a választás lehetőségét. Ez a helyzet abszolút ilyen volt szerintem. Ha mindig mi döntjük el helyette, hogy neki mi a jó, akkor később már nehezebb lesz neki megtanulnia, hogy hogyan döntsön. Ha megfelelő mértékű szabadságot kap ezen a területen, azzal azt közvetítitek felé, hogy bíztok benne. Persze ezt is csak egészséges keretek között. Domina Barbie-t nem biztos, hogy vennék a kislányomnak én sem…

 Tiszta határok
Hagyni kell a gyereket felfedezni, de kell hogy tudja, hogy hol vannak a határai, mi az amit megengedhet magának és mi az, amit nem szabad. A határokon belül a lehető legnagyobb szabadságot lenne jó biztosítani neki, de ha átlépi azokat, akkor cselekedni kell. Például, ha megüt téged, akkor el kell magyarázni, hogy ez nem jó, mert neked is fáj és megsérülhetsz. Ezt nem csinálhatja. Bár nagyra értékeled a művészetét, de rajzolni csak a papírra szabad, a falra nem. Enni az asztalnál eszünk. Persze az is fontos, hogy jó példával járjunk elöl. Ha mi sokszor eszünk a TV előtt, akkor a gyerektől sem várhatjuk el, hogy az asztalnál egyen minden alkalommal. Pamela Druckermann szuper “Nem harap a spenót” című könyvében olvastam, hogy jó módszer lehet, hogy ha azt mondjuk, hogy heti 1X szabad TV előtt enni. Ha ezt a lehetőséget ellövik, akkor nincs több a héten, ha fene fenét eszik, akkor sem. Vagy hogy a francia gyerekek kaphatnak édességet, de csak a nap egy bizonyos szakában, egyszer. Ezek a módszerek szuperek az önuralom fejlesztéséhez és a felelősségérzet kifejlődéséhez is.

Következetesség
Ha különböző szituációkra mindig máshogyan reagálunk, akkor kihúzzuk a gyerek lába alól a talajt. Nem fogja tudni, hogy mit szabad és mit nem, a biztonságérzete megszűnik létezni. Nem érti, hogy az anyukája miért változik kiabáló hárpiává most, amikor legutoljára ugyanilyen helyzetben csak mosolygott a kis rosszalkodáson. Ez nagyon ijesztő lehet. Főleg igaz ez a dackorszak, a függetlenedés amúgy is borzasztóan nehéz időszakát éppen átélő kisgyerekeknél.
Ezt a dolgot nagyon egyszerűen hangzik, mégis borzasztóan nehéz kivitelezni, sajnos nagyon sokszor belebukom én is… Ha éppen rossz napom van, ideges vagy betegek vagyok, nagyon nehéz lehet tolerálni a gyerek nyüzsgését. Nálunk legutoljára éppen hétvégén fordult elő, hogy sietnem kellett volna a főzéssel, közben rettenetesen fáradt voltam és persze a kisfiam éppen olthatatlan vágyat érzett, hogy ő is segítsen a paprikás krumpli elkészítésében. Hagytam neki, de egy idő után a férjem segítségét kértem, mert úgy éreztem, hogy szépen lassan elszakad a cérna…Ilyenkor, ha lehet “vegyetek ki” inkább pár perc szabit és utána felfrissülten lehet folytatni. Nem hiszem, hogy a gyermekem megértette volna, hogy ha máskor lelkesen főzögetek vele együtt, most miért küldöm ki a konyhából…És igaza lett volna…

Vond be a mindennapi életbe!
Persze biztonságos keretek között, de hagyd, hogy részt vehessen ő is a házimunkában. A gyerekeknek a mindenük a mimikri, az utánzás. Ők így tanulnak. Ahelyett, hogy harcolnál vele, inkább ahol csak tudod engedd meg neki, hogy részt vegyen a munkában. Őrült nagy boldogság nekik részt venni a főzésben vagy portörlésben. Csinálhattok közös játékot is a házimunkából. Ne izgulj, hamarosan el fog múlni az állandó kotnyelesség. Kamaszként már nem hiszem, hogy ugyanolyan örömmel porszívózik majd. 😉

Dicséret és szidás – A dicséret nagyon kétélű fegyver lehet. Régebben mondták, hogy az önbecsülés növeléséhez az a jó, ha agyba-főbe dícsérjük a gyerekeket. Mára már több pszichológus is bizonyította, hogy ez téves hozzáállás. Martin Seligman, a pozitív pszichológia egyik atyja szerint egyenesen emiatt sikerült minden idők legdepressziósabb társadalmát kinevelni Amerikában. Persze kell dícsérni, de nem mindegy, hogy mennyit és hogyan. Se sokat, se keveset…
Egy két éves gyereket nem biztos, hogy meg kell dicsérni, ha a szájába tud juttatni egy falatot anélkül, hogy szétkenné az etetőszéken, de igenis kell, ha olyan helyre sikerült felmásznia a játszótéren, ami eddig még nem ment. A másik fontos dolog ezzel kapcsolatban, hogy ne őt magát dicsérd, hanem a cselekedetét! Ne címkézd! Persze elmondhatod neki néha, hogy szerinted mennyire fantasztikus, de azzal teszel a legjobbat neki, ha a legtöbb esetben azt dicséred, amit csinált. De szépet rajzoltál! De ügyesen jöttél le azon a lépcsőn egyedül! Szükségük van a szülők pozitív visszajelzéseire, persze, de ha folyton azt hallják, hogy ők a legszuperebbek, az súlyos teljesítménykényszert szülhet végül, hiszen mikor azzal szembesülnek valahol (iskola, sportverseny, stb…), hogy mégsem ők a legjobbak, akkor az nagyon furcsa érzés lesz nekik. A szidásnál ugyanaz…ne őt szidd, hanem mondd el neki, hogy amit csinált az nem jó. “Ez most nem volt jó, próbáljuk meg másképpen.” “Most nem szépen viselkedtél. Szeretném, ha legközelebb ezt máshogyan csinálnád.” Mindezt úgy, hogy – Vekerdy Tamás szavaival élve, maradjunk önmagunkkal kongruensek, hitelesek, természetesek. Nehéz. Bővebben ezekről itt és itt olvashattok.

Tanítsd meg, hogy hibázni is szabad! – mikor a Montessori osztályban egy-egy eszközzel játszanak, akkor sok kudarcon kell keresztülverekedniük magukat ahhoz, hogy végül sikerrel tudják kezelni az adott játékot. Ez felkészíti őket arra, hogy később felnőttként se essenek kétségbe, ha egy-két kudarccal kell szembenézniük. Erről itt egy szuper cikk!

Forrás: Gyerkőc.hu